Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers

2016. június 12., vasárnap

Vukto szörpölde és tsai

Mint ahogy írtam is, most a szörp a menő számomra. Lekvár nem fogyott mostanság, úgyh most azt kicsit parkolópályára tettem.

Szilveszterkor sikerült kökényt szedni s egy részéből lett a hírhedt kökénylikőr - már csak ki kellene préselni - a másik feléből pedig próbamennyiségű szörp. Már csak 2 üvegcsével van, egyet kap a facebook oldalam egy olvasója, a másikat pedig forró nyári napokra tartogatom, a jó kis fanyar ízvilágot.

Ma, kénytelen voltam összeírni, felcímkézni, ami olyan, mert már magam sem tudom, h milyen itókáim vannak.

Barátunknak kb. 3 éve ajánlották, h igyon-egyen parlagfűvet, mondván kutyaharapást szőrével. Tavaly lecsúsztunk róla, idén elkészült ebből is a szörp. Egyelőre az allergiások nem merik kipróbálni. De azért akad egy bátor legény

Elsőnek talán a fűszeres bazsa szörp készült, ez bazsalikom szörp, fűszerekkel dúsítva, nem olyan laza, lágy, mint a nyári lesz.

Készítettem még, mentás csalánt, bodzás csalánt, tavalyi próbamennyiséget jócskán felülmúltam a fenyőrüggyel. Volt, h lepattantam, mert nem lehetett leszedni a rügyeket, de akadt olyan is, aki nem csinált ebből problémát. Bodza szörpöt, de azt hiszem, h nem eleget, rózsaszirmost, és vaníliást. Az akác idén elfagyott a közelben, úgyh az kimaradt. Készült menta, készülőben a gyömbéres menta. Bodzás fenyőrügy kombó is akad. És idén végre sikerült hárs szörpöt is összehoznom.. Nem olyan intenzív ízvilág, de ha jól keverjük be, akkor igenis érződik. Csak ki kell várni.
Közkívánatra lett rózsaszirom szörp is, illata-színe-íze is nagyon jó. Főkóstolomnak nagyon bejön.

A leendő márkanév pedig nem más, mint mi magunk. VU - Vadak Ura - Istvánt így nevezték el a barátok annak idején , KT - Kinga Tours, szerény személyem, és az "O" -Orsi .








Jó rég jártam erre!

Úgy jó, ha zajlik az élet!

November végén el kellett kezdeni tanakodni, h akkor vissza tudok menni dolgozni v sem. Nem sikerült, akárhogy sakkoztuk a helyzetet, sehogy sem tudtam volna kivitelezni a 24h munkát, persze a 48h szabad jó lett volna, ha épp pont úgy jött volna ki. Szóval, február elejéig töltöttem a szabit stb, aztán munkanélküli lettem. 
Majd találtam egy melót, helyben, óvodabarát, nem a legjobb fizetéssel, de mégiscsak helyben. Viszont egy idő után, áruismeret címszó alatt, ki kellett menni a húspultba, majd a kasszába is. Itt már szóltam, nem tetszett, így eljöttem. 
Azóta, sem unatkozom, hobbi szinten szörpöket készítek, barátoknak, ismerősöknek, közkívánatra. Szeretem csinálni. 
Mellette itt a nagy kert, István méhészkedik. 
Ha szembe jön egy-egy nekem tetsző-fekvő meló, beadom, de nem igazán jeleznek vissza, vagy épp vmiért nem jön össze. 

szóval, most ez a helyzet. 

felújítás Orsi szülinapjára meglett, cél fotóval. Külső szigetelés átcsúszik az őszi időszakra, családi dolgok miatt. Bútoroknak csak egy része jött meg időben, a többi karácsony előtti napokban...

szilveszter nagyon családiasra sikerült, barátaink jöttek el Bpről, kimentünk kökényt szedni, én kicsit lázban égtem, de mindezek ellenére jól sikerült. 

Orsikám ovis lett. Viszont ott sem fértünk be a kb 5 percre lévő oviba, hanem a város túl felére kellett elcsatangolni. Igazándiból nem az óvodával volt bajom - mert az nagyon-nagyon jó volt - hanem a távolsággal. Idén ősszel, igaz kicsit fájószívvel, de ide fogunk már járni. 

2015. november 1., vasárnap

idei év

Ha tehetném, ezt az évet teljesen másképp csinálnám, ahogy most volt. 
Még anyunál vagyunk, de már lassan visszaköltözünk. 
Május végén ugye kiderült, h vizesednek a falak, megkerestem a közelben vkit, az csak ígérgetett, majd aug-ban felhívtuk az ország túl felén lévő szakit, csüt beszéltünk vele, hétfőn délelőtt itt voltak, délben már végeztek is. 
Akkor levertük a vakolatot, de egy idő után már nem igazán bírtuk ketten, így hívtunk két embert - ez sem volt egyszerű. 
Majd felszívódott a kőművesünk, akiket megkérdeztem, aug végén, vagy a következő évet mondták v szept vége-okt elejét, ott azt hittem, összerogyok. Megint felhívtuk az orzság túl felén lévőket, h tudnának-e ill. mikor, szept közepén ott voltak, 3 nap alatt végeztek. 
Kellett keresni egy újabb kőművest,aki a csekély alapterületű előszobánkat leburkolja, a talonban lévők sem értek rá, itt jött a képbe a barátnőm, akinél szintén volt egy szaki, s ő jött át hozzánk is. Így az ő segítségével ill. a laminált lerakóval, pont arra végeztünk, mire a festő is tudott jönni. Nem volt egyszerű dolga, mivel ahol levertük a vakolatot, ott csak meszelni lehetett, fölőtte pedig diszperzit. 
Kész a festés, most pakolunk vissza, ill. az étkező-nappaliból ki, h aztán ott is legyen egy eü festés. 
Várjuk még az asztalost, de még ő sem jelentkezett... nov végén jönnek a bútorok, szóval Orsi szülinapjára - dec 4 - csak elkészülünk. 
most még a kavicsot próbáljuk elvitetni, amit kitermeltünk a szobákból s utána kert szántás és talán végzünk is. 
Sikerült körte pálinkát is főzetnünk. István kapott egy régi öreg körtefa feléről körtét ill. ahova járunk tanulni, ott is adtak. kb. 200l cefréből lett 16,8l pálinka, Megdícsért a főző is, h milyen szépen lett elkészítve a cefre. Közös munka volt, családi. 
Kistesó még várat magára, ill. lassan majd letelik a 3 év s mennem kell dolgozni is... de nem tudom, h hogyan tudok visszamenni 24h-ba... Szóval, még nagyon nem tudunk lazítani... 

2015. július 13., hétfő

azt már tudom,

hogy mi nem szeretnék lenni, kőműves mellett zuláger - segédmunkás. Itthon verjük le a vakolatot a ház belsejében, hát nem egy leányálom. Utólagos szigetelés lesz, muszáj, mert vizesednek a falak, és ez akkor derült ki, h ajánlott lenne, mikor már az első szobák is le lettek betonozva. Mire találtam szakit, az sem volt 2 perc. Július végére mentesíteni kellene a házat. Azt hittem, h könnyebb lesz, de nem. :S

2015. május 18., hétfő

Nehogy legyen

egy szusszanásnyi időnk, így most várjuk a kőművest, h el kezdhesse a nagy volumenű munkálatokat. Kipakoltuk az első két szobát ill. előszobát. Felszedjük a hajópadlót, sajnos nem a legjobb állapotú, alatta lévő föld-homok - remélve, h csak ennyi lesz - kombót és újra lesz szigetelve, ha evvel végeztünk, akkor jöhet egy kis ajtó csere bévül, majd külső ablak-ajtó csere és egy kis festés. Úgy döntöttünk,h a külső szigetelést eltoljuk nyaralás utánra. Se a szakinak, se nekünk nem fog beleférni. 
Emellett még van egy szóbeli vizsgánk is, közben anyu elmegy kirándulni, Orsira majd keresztanyám vigyáz. Remélem, hamar lezavarjuk a vizsgát s korán hazajöhetünk. 
És persze a kert már szalad, nől benne minden, a növénytől elkezdve a gazon át. És persze a méhékhez is kellene menni és azok egyéb dolgait is kellene csinálni. Szerencsére, kifogtunk egy nagyon jó mentort, és mellette azért nyugodtabban lehetünk, ha esetleg nem is érünk ki. 

Orsit beírattam az oviba, úgyh januárban megkezdi pályafutását. Biztos furcsa lesz. 

Kis tesó projekt még sehol sincs, mondjuk ennyi minden mellett csodálkoznék, ha összejönne. 

Most kijöttem, h egy talpalatnyi helyen próbáljak tanulni, de szívem szerint mennék hátra a kertbe. Ma már elkapott egy kisebb pánik, de azért bízok a tanárok jó indulatában! 
 

2015. április 20., hétfő

Létezünk,

de nincs időnk unatkozni! 
Február elejétől, mindketten iskolába járunk, méhészeti tanfolyamra, de az a baj, h menetközben derült ki, h nagyon beszigorítottak. Kb. olyan lesz, mint anno (20éve), központi írásbeli, majd május végén szóbeli+gyakorlat. Megnéztem ki lesz a vizsgaelnők, hát nem nyugodtam meg nagyon. 
Közben várjuk a 10 erdei m3 fát, amit azért jó lenne idő előtt feldolgozni, míg a kőműves nem kezdi meg a munkálatait, mivel az első szobákat megszabadítjuk a hajó padlótól és szakaszosan fel lesz töltve, szigetelve stb. De ahhoz ki kell pakolni a szobákból...és persze közben vizsgára tanulni. 
De az utolsó hétvégén az összes potenciális bébiszitter elmegy kirándulni, így oda sem biztos, h odaérek... 
Majd ezek után még ablakcsere, festés... és persze mindezek fejébe, a nagy kertünk és a méhék is. Még szerencse, h azok jó kezekben vannak!!! Találtunk egy nagyon jó mentort!!! 
Orsi szépen fejlődik, egész nap lotyog, estére azért már lezsibbad az agyam! Viszont a logikája az eszméletlen!!! 
Mondom neki, h jó lenne, ha már aludna (este 10), azt kérdi, h miért, én: tanulni kell még Ő: miért? Én: le tudjunk vizsgázni, h tudjunk venni méhéket. Ő: de hát ott van a hanságba 4 kaptár. Puff. Akkor legközelebb másképp kell fogalmazni. :)

2015. február 15., vasárnap

Orsi sziporka

Orsi meg kezdte sziporkáit szórni. 
Kissé göröngyös az út, kátyús is, mire Orsi: anya, rossz úton mész! A: ??? O: Ballag a fejem! 

Most hétvégente mamával van, mivel tanfolyamra járunk, mind ketten p-sz-v. 
Sokat vannak együtt, mire O: Mama, neked is van cicid, hol a melltartód?! Anyának is van cicije, apának is, van melltartójuk, nekem is van cicim, de nincs melltartóm. 

Apjával építenek: 
Apa, építsél házat, magasat, akarok lépcsőt, ajtót, DE szép ajtó legyen! Apa, ne bohóckodj, ne csinálj úgy, h nem érted! 

2014. december 11., csütörtök

Karácsonyra kis kutyát

Ide is berakom, hátha itt talál rá valaki. 6 kis kutyánk szerető, gondoskodó gazdáját keresi. Keverékek, anya foxi (vérvonalban akad egy kis tacskó is) apa: puli. Nagyon elevenek, már most jól jeleznek! 




2014. november 13., csütörtök

Kutyaház

Mindig is szerettem volna egy kutyaházat, most már van, jó sok lakóval. Igaz,még nem teljesen kész, de a funkcióját betölti. Mivel a kis kutyákat, nem csak mászkáltak, hanem már dolgukat is végezték,így jobbnak láttam kitelepíteni őket a kazánházból. Karamell már 1 éjszakát a kutyaházban töltött, így az ismserős szag is megvolt. Ma már a másodjára alszanak ott,összebújva s ahogy észleltem Buksi is ott van velük. :) 

És sajnos, már egyáltalán nem szoptatja őket, így teljes mértékben mi vagyis én etetem őket. Néha meg sem szabad szólalnom, mivel akkor egyszerre futnak s már várják a kaját. 

Ma vettünk nekik junior kutyatápot, beáztattam vízbe, reggel azt kapnak, kíváncsi vagyok, h mennyire fog nekik ízleni a tejci után. Azért még rejtett tartaléknak ott van. :) 


2014. november 10., hétfő

7 törpe

helyett kis kutyák. 7en vannak, nem 6an. A zord időjárás miatt átköltöztettük őket a kazánházba. Egészen addig jó volt a hely, míg ki nem nyitották a szemüket, most már csatangolnak. Főleg azért mivel, Buksi anyuka nem óhajtja őket szoptatni. Olvastam, h 3-4 hetesen már bújnak ki a tejfogak, és tuti, h már harapják nem csak szívják és gondolom nagyon fáj neki. 
Most (este 11), arra lettem figyelmes, h Baltus nagyon ugat vmit, ilyet akkor szokott, mikor sünit talál. Megyek hátra, extra vinnyogás a kazánházból, kilépek az ajtón, túl közeli hang, hát a legnagyobb - Patri már el is nevezte Karamellnek - már kibújt az ajtón és kereste az anyját, mert szopizni akart. Visszajutattam a helyükre, de csak kimásztak, nagy nehezen megtalálták az anyjuk cicijét, de csak nem akart megállni... Remélem, azért rájön, h muszáj őket szopiztatni, annak ellenére, h már hozzátáplálunk. Vízválasztó, majd két hét múlva lesz, mikor is nem leszünk itthon... akkor majd egymásra lesznek szorulva... Amúgy olyan cukik!!! 
Másik gépen vannak fotók, úgyh majd teszek fel. :) 

2014. október 16., csütörtök

kis kutyuk és egyéb nyalánkságok

Anno tavasszal, mindig nagyon késő este jutott eszembe, h az állatorvost fel kellene hívni, h Buksit (nőstény kutyus) ivartalanítsa. Mivel ez elmaradt, várható volt, h nemsokára bővül az állatállomány. Szombaton az állatorvos még 20 napot mondott, én már azt hittem, h hétfőn megszül, de aztán elég jól elhúzta a szenvedést. Délelőtt, még jócskán evett, simiztem, beszéltem hozzá, dél körül jöttem el és f6kor mentünk vissza, és közben világra hozott 6 kis kutyát. István próbált neki kutyaházat összehozni, de ő talált egy sokkal jobbat, régi mosogatóalja szekrényben húzta meg magát a tetejére fűrészporos raklapot tettünk, ha esetleg esnek az eső, akkor se ázzanak el. 
Már, reggel kerestem, nem találtam a megszokott helyein, este is már keresés zajlott, de akkor már Baltus is segített, mert fel-alá rohangált, h "itt vannak, erre gyertek", első szülők! :) 


mivel ma egy szaki sem jött, így délután beszerző körútra indultunk. Benéztünk a fürdőszoba szekrényeshez is, h kb mikor tudnák kihozni, mert akkor úgy sürgetem a vizeseket. Hát, még szerencse, h benéztünk, mivel még sehol sincs. Sztem, annyira elkeveredett a papír, h meg sem rendelték. Szerencsére, az István volt osztálytársához kerültünk és próbálja megsürgetni a dolgot. 

Pár napja éreztem, h szeptemberben kihúzott fogam helyén egy kis fogcsont furakodik kifele, de annyira, h se enni, se beszélni, se nyelni nem igazán tudtam, flectort és aloes sos sprayt használtam. hellyel-közzel sikerült csillapítani a fájdalmat. Miután kijöttünk a fürdőszobástól, István mondja, h nem ártana megnézetni vkivel a fogat, m kissé be van dagadva. Tettem egy kísérletet, sikerült is bejutnom a dokihoz, hirtelen egy kis röntgen, egy kis kaparás, csiszolás, érzéstelenítés, szájöblítővel való ellátás és elméletileg jobb. Gyakorlatilag még baromira érzem és nem igazán akar múlni a fájdalom... 




2014. október 14., kedd

Orsi és az ovisok

Ma, az Orsi az ovisokkal sétált. Játszótérre mindig a mama háza előtt mennek el, s ha úgy hozza, akkor Orsi jól megnézi magának őket. Most is, de most hívták sétálni is, simán elment. Néha bevillant neki, h "Anya", meglátott s ment tovább.

2014. október 13., hétfő

Orsi duma

Nézzük a Bogyó és Babócát, épp tolnak vmi babakocsit, mire Orsi felkiált:" PÓTKOCSI!" :D

kinn vagyunk a temetőbe, apunál, nagyon kopogtatja a sírkövet, kérdem tőle mit csinálsz, azt mondja " Bekopogok, h jöjjön ki a papa" 

Következő alkalommal, szintén a temetőben, ráült a sír szélére,majd közölte velem, h "Orsika leült és beszélget a papával" 

Újabb ömlesztett visszatekintés :) június közepétől



Június 21. :

csüt este telefonáltak, h másnap reggel 8kor jön a fa, amit július közepére ígértek. Még szerencse, h a festőnek nem kellett fizetni, így volt itthon pénz. Hát, elég brutál mennyiségnek látszik, majd rakok fel képet. István sokkot kapott.  



Ma, kb. 4 időpontra volt jelentkező az albérletnél, 1 jelent meg, az az 1 úgy néz ki (95%) alá is írja s jön is. Holnap f5kor. 
Orsi ma n11kor aludt el, úgyh már az egész ének repertoárt előadtam, simiztem stb. 
Ja, volt évzáró buli a zenebölcsiben, Töreky Zsuzsit hívták meg, bölcsi-ovisoknak tart zenés foglalkozókat. Ott mondja az egyik anyuka - nehogy hátra tudjunk dőlni - hogy Orsinak jön a foga, úgy látja, h hátul kapargatja-vakarja a foga ínyét. Királyság. 
Péntek reggel, mentünk volna szélvédő cserére, nem indult az autó, aksi csere, úgyh péntek este érkezett meg az új aksi. 
Áll a borsó-málnaszedés, a málnaszörp alap lehet megy apukának bor alapnak, a dió likőrhöz leszedett diót ki kell dobnom, mert nem jutott el az üvegig.  
És közben aratás is van, mondjuk itt "csak" a papírért kell menni ill. az első kocsi után kell menni a szárítóba. 
Nem találok kőművest, bár jobban utána gondolva inkább komplett kivitelezőt kellene találnom a fürdőhöz. 
És, ma még pörgetni is voltunk, kb. 10liter mézünk is lett, pedig nem számoltunk vele.

szóval, nem unatkozom.

június 25:
Képzeljétek, délelőtt sikló - remélem, h az volt - vadászat volt a virágoskertben, a kutyák részéről ill. áthívtam a szomszéd embert is, nézze már meg, nem vipera-e. Mivel az is lehet erre fele. Nagyon durva!

június 29:
 ma búcsú volt nálunk, természetesen késő délután kimentünk. Hát, kicsit bíztam, h az Orsi annyira nem fogja magát aktiválni, tévedtem. És természetesen csak és kizárólag anyával volt hajlandó beszállni bárhova is. Az elsőbe nem fért be a hosszú lábam  a másodikba 2x kellett beülni, a nőci mondta is, h az anyukák előbb kidőlnek, mint a gyerekek , a 4.nél rettegtem, sínen futott a körhinta, és alig volt hely, h mögé álljak, ez még nem is lett volna gond, de ahogy ment felfelé a kocsi, amibe kapaszkodtam, az is megemelkedett és mind e közben, Orsi közölte, h ez sem jó, szállj ki. Nagyon király volt, de azért sikerült vhogy rábeszélnem, h maradjunk még egy kicsit.  a kis vonatba ill. az ugrálóvárba már apával ment. Ha még ezekbe is nekem kellett volna beülni ill. ugrálni, tuti, h viszontlátom az ebédemet.  

július 2:
mai nap is bővelkedett izgalomban, itt voltak a keresztlányok Csornáról. Míg Orsi aludt, gondoltam, h megsütöm a sütit, addig a lányok és anyukájuk kinn voltak az udvaron. Egyszer csak kiabál a nagyobbik, belelépett egy szögbe. Mindig mondjuk neki, h oda ne menjen, meg figyeljen oda. Ráadásul mindezt ujjas papucsban. Gyerekorvos pedig közölte, h ezért kb. felesleges volt őt kirobbantani délutáni sziesztájából, mert ez nem ügyeleti jellegű egészségügyi probléma.

július 13:
Nos, most már estére sem tudok tervezni, újabban talán, mióta Bpről hazajöttünk. Fürdés után alszik kicsit (fél-1 órát), kipattan a szeme, majd kb. 1,5-2 órát fenn van, de akkor is úgy, h sírva alszik el... és éjjel is fenn van kb. 2x. Úgyh most a sárgabarack ivólé lett megszakítva.

július 26
Azt hiszem eddig tartott a nyugis időszak, újra mocorog vmelyik foga! Most kicsit hiányolom is a tápszert, mert ilyenkor éjjel - ha másképp nem ment - raktam a tápszerbe egy kis nurofent. Ez van! 
Köszi Zigi, az ötletet, már csak egy-két kis kanálka "tápszert" teszek a tejbe és issza. 

Az éjszakától nem várok sokat, már vagy 4x volt fenn 9 óta... legjobban a mellkasomon aludt. 

Még szerencse, h anyu belendült a sütésbe és 4 félét gyártott, név/szülnap lesz holnap és gondoltam, h még este/éjjel sütök, hát még a takarítást sem tudom befejezni, nemhogy sütni. :S


július 28
Ma voltunk rokonoknál barackért, Orsi hazafele elaludt a kocsiban, gondoltam, nem is baj, majd fürdünk reggel stb... Aha, persze, ahogy anyuka elgondolta, felébredt, kapott tejcit, gondoltam, visszaalszik, de akkor jöttek nagynéném/nagybátyám köszönteni és addig bögyörgette, míg felébredt teljesen. Jó, megvolt a fürdés és kb. 9től dödörgött, énekelt, "kiszáll" stb dolgok mentek. úgyh most sikerült nagyon küzdelmek után elaludnia. A kérdés már csak az, h meddig?! Ma estére szánt feladatok is elmaradnak, sőt, holnap este sem tudok sok mindent csinálni, mert ki -leszek ütve. előtte fogorvoshoz megyek, nem tudom konkrétan mit csinálnak, de a doki megkérdezte, h tudok-e sofőrt szerezni, bár, ha nem az se gond, de akkor lassabban kellene, h menjek... Persze, sofőr nincs, mert István pont délutános...

július 29
Ez is megvolt, jó kis diéta lesz. 2-3 napig nem lehet tejes dolgokat enni, frankó. És ráharapni dolgokra sem, szóval, mindent apróra kell kockáznom, mint az Orsinak.  Orsi második mozzanata, lefejelt, és persze az ideiglenes fogazatomat találta el. :S Eddig nagyon nem kellett az őszibarack, most nagyon finom. 




augusztus 4 
Na,túl egy hányáson. Remélem,csak túltelítettség miatt. Nem sok kellett,h mellé tegyem én is. 

Ma,megkaptuk az árajánlatot a fürdőre,sokkot kaptam,majd 2milla 10m2. Nagyon durva!


augusztus 10-14ig Gyenesdiás nyaralás 

augusztus 18:
voltunk dokinál, csúnya a torka, mellkasa sem a legszebb, kaptunk 2 gyógyot, kalcium, normaflore, orrsziporszízni, pénteken vissza. nem iszik, úgyh passz, h mivel adom be, mert a kanál elől is ordítva menekül... csodás 5 nap lesz. úgyh passz,h délután megyünk-e vendégségbe v sem...:S 
Követ minket a konyhába,h biztos csak azt adunk-e neki,amit kért. S már csak vizet hajlandó inni. Minden léptemet figyeli,2 ablak lenne még,amit meg kellene pucolni,ill paprikát a hűtőbe,esélytelen.

augusztus 19 
Sztem, újra beszívtam az estét, mivel Orsi délben kb fél órát aludt, délután semmit, hanem most 5 előtt vmivel aludt el. Pedig, ma volt a hagyományőrzök felvonulása lovaskocsival, nótaszóval, hát erről Orsi lecsúszott. Elméletileg holnap nálunk búcsú van, de most kimarad a vendégfogadás, egyszerűen nem tudok semmit sem csinálni, mint egy kis majom. Most, h alszik, erőt veszek magamon és elmosogatok, de nem, fenn van.

augusztus 21
képzeljétek, tárjuk fel - István ássa fel a garázst, le szeretnénk betonozni - s találtunk egy 5 pengőst. Mindig mondom neki, h olyan sziklák vannak benne, mint a római korba.

Nem javulunk,sőt. 39.2fok láza van,én meg akarok fagyni,ő szinte süt. Előkészítettem a kúpot is...
tippek magas lázra:  Amikor mi magas lazzal korhazba voktunk,nekem mindig azt mondtak hogy takarjam ki, mert az ő kis szervezetüknek, még többet árt a dunszt mint használ. Én mindig csak egy kis pelenkát tettem a hasara vagy vesejere. Ja es a lehető legkevesebb ruha. Jobbulast!
ha magas a laza keves ruha es nem kell takarni. A csuklojara bokajara probald meg az allottvizes borogatast.nekunk az mindig bevalik..hatha..

augusztus 22
túl vagyunk egy vérvételelen,röntgenen,váqjuk az eredményt. tüdőgyulladás gyanú miatt, de szerencsére nincs, viszont holnap vissza kell menni kontrollra a kórházba. Vérvétel alapján vmi vírust nyeltünk be.

augusztus 23
hát, éjfélkor lázas volt 38,6, adtam enki nurofent, lement 37,7re, ez volt 2-f3 körül, azóta alszik, ahogy érzékeltem, picit meleg a homloka, de nem vészes. Köhög gőzerővel. Lassan ébresztgetem, mert a reggeli szeánsz (orrsziporszi, lázmérés, gyógyóbeadás) elhúzodhat s 10 körül be kell érni. Nekem kapar a torkom, de nem csodálkozom rajta, hisz kb. 2 centiről kapom a bacikat az arcomba...

az ország másik feléről ismerős javasolta:  Lehet a szuris antibiotikum jobb lenne, gyorsabban hat, és fixen felszívódik.
nekünk a válasz annyi volt: h az már nem létezik. Azért az fura, h az ország egyik felében még lehetséges, a másikban nem...

aughusztus 25
voltunk kontrollon, javulunk, de még nem az igazi, újra kell szedni a spiropent is, majd csüt kell visszamenni. Vmi sipolást hall a tüdejében... viszont ma már apánk dolgozik, így a szervezetbe való bejuttatás érdekes lesz... 3/4 12 óta alszik... úgyh sztem, ma simán el tudunk menni mi is a mamáért Győrbe (50km), ma jön haza a nyaralásból.

augusztus 28
nemrég jöttünk haza a kontrollról, már nem hallani zörejeket a tüdejében, már sokkal kevesebbet köhög és az orra sem folyik annyira. Már csak a szokásos 2x-i ébredeés van éjjel. Már csak akkor kell visszamenni, ha esetleg visszaesne. Az immunerősítőt 1-2 napig szedni kell. Spiropentet még tovább, míg a köhögése felszakadozó. Amúgy egy vadmacska, a másik doki - ismerős - azt mondta, h már láthatóan jól van, visszatért az arcába a szín. 




És persze az óvári dokinéni mondta, h hogyan adjam be a gyógyszert, h ne folyjon ki, itt bezzeg nem látnak el ilyen ötletekkel.

szept 8
Sziasztok, ha minden jól megy, szept 22én megkezdődik a fürdő felújítás, a szakik s a zuram szerint is, 2 hét alatt megvan, hát én azért kételkedem ebben. (még mindig itt vannak, pedig már október 13 van.)  Megvolt az utolsó baráti hétvége, amit én szerveztem. Kissé besokalltam, mivel sok köszönet nem volt abban, amit kaptak, sőt inkább dünnyögés s tsai, s nem igazán hiszik el, h ez volt az utolsó. De hát nekem most erre már nincs még felesleges energiám, h a kívánságaikat lessem.
Szemremegésre vmi öltet, szerintetek szimplán fáradtság v némi vitaminhiány v mindkettő?
Szerdán megyek nődokihoz, h csináljon már vmit, h jöjjön a kistesó. Kíváncsian várom a javaslatait. 

szept 13
Ma gyors kipakolás a fürdőből, holnap 9re jön a kőműves felmérni még egyszer a terepet. Közben, anyu jön holnap ebédre is, mivel Istvánnak szülinapja is van és persze ki tudja mikor és hogyan ébred Orsi és megint esik az eső, villámlik/dörög. És most estünk haza Győrből! 





szept 15
Ma, hátra mentem a kertbe krumpliért. Ott ragadtam, s visszatértem 1 rekesz almával, 1 rekesz paprikával, 2 vödör dióval.  és persze nem végeztem. Komolyan, úgy kell majd belopkodnunk a kertből a dolgokat. Holnap jön a kőműves a vasárnap helyett, majd megyünk padlás kincseket nézni/venni. István kollégájának a nagyszüleinek a házából eladnak mindent, s ezt nézzük meg. 
Orsi egyedül veszi fel mostanság a cipőjét, nem engedi, h a segítsek neki. Megszereli a dvdt - szerencsére már nem jó - de mikor látja rajtam, h nem igazán jó dolog, amit csinálni, közli velem, h anya elmensz innen. Imádom.

szept 16
Ma, sikeresen meghúztam a hátam, miközben pelust cseréltem. Újabban megint lefekszik az Orsi s ahogy fogtam a lábát s emeltem, "szerencsésen" átrendeztem a bordáimat, sztem. Legalábbis úgy éreztem. Délután úgy gondoltam, h már jobb a helyzet, szedtem egy kis almát ill. segítettem apának fát rakni, mert hétfőre végeleges helyére kell kerülnie, h a pótkocsi be tudjon jönni... szóval, most hirtelen nem is tudom, h milyen helyzetben feküdjek, ha Orsi éjjel megébred, gyorsan és fájdalommentesen ki tudjak ugrani...

szept 18
Mai nap sem lesz egyszerű és fogalmam sincs, h mikor fogom kipakolni a fürdőt és környékét ill. hova és mikor rakjuk el a fát az útból. Ma temetésre kell menni, István keresztapja hunyt el. Holnap a méhékhez kell kimenni és az sem 2 perces meló lesz, szombaton István túlórázik, vasárnap dupla szülinap és hétfőn már itt vannak a melósok...

szept 21
Fura újra itthon lenni, a mamánál. Holnap indul a fürdőfelújítás, ma mindent kipakoltunk, s a környékéről is. Most ne jöjjön senki látogatóba, se hozzánk, se anyuhoz. Legalább 2 hétig így leszünk, de én többre tippelek.

szept 23
Sziasztok, ez a felújítás Orsit zavarja meg a legjobban, sztem. Első két napban közölte, h haza akar menni. Majd mikor látta, h mi történt a fürdővel, akkor mindennap elmondta, h a bácsik mit csináltak ott. Éjjel viszont nem óhajt aludni, kb 1 tájt megébred s néha visszaalszik, tejet kér, nyöszörög... kb. zombi vagyok már. Még szerencse, h fél-1 órát rá tudok húzni, míg anyuval dödörögnek az ágyban. Míg a szakik dolgoznak a házban, addig Istvánnal felváltva szedjük fel a krumplit, répát, zöldséget... szóval, nem unatkozunk továbbra sem!

szept 26
dög fáradt vagyok s meg mertem kérdezni Istvánt, h segítsek-e, hát igen, most még almát turmixolok, kis pihenő, s megy a garázsba vmi eszközért, amibe beletölthet 70 liter vizet és 14kg cukrot, h aztán majd napok múltán finom almabor legyen belőle...

szept 30
Sziasztok,úgy néz ki,h Orsi megszokta a Mama-hotelt. Alakulgatunk,csak sürgetni kell az ajtósokat,h még csempézés előtt ideérjenek. Közben a kertben is ténykedni kellene,de miután Orsi vagy 3x fenn volt éjjel, s még a nap sem süt,elég nyomi vagyok!

Ma, korán szerettem volna lefeküdni aludni, ehelyett, a cukor alacsony árfekvése miatt és a zsúfolt és előre láthatatlan tényezők miatt úgy döntöttünk anyuval, h apára hagyjuk Orsit, fürdetés-etetés-altatás után. Hát, hazajövet nem tudom, h ki kire vigyázott, mivel mindketten aludtak/alusznak, mint a tej. 





okt 2
Tegnap délután kénytelen voltam bevetni a rokoni szálakat az ajtósoknál. (Egy a nagynéni, de engem nem ismer max anyuékat a csávó, akié a cég, amúgy idejárnak a szomszédba, és övé a bazi nagy dodge, amivel mindig feldudálta az Orsit anno) Nagybátyám felhívta őket, h legyenek szívesek ma kijönni, h időben bekerüljön az ajtó, még csempézés előtt. Már letettem róluk s most hívtak, h jönnek, most már csak érjenek is ide. Közben hiánypótlást végzek a főzös blogomon.  mert persze esik s sok mindent nem lehet csinálni ilyen időben.

okt 11
ma megvolt az éves kutyaoltás, Buksinál 20 napon belül lehetnek kiskutyuk. Nagyszerű, azt hittem, azért picit később bújnak ki. Remélem, jó anyuka lesz majd! 

2014. október 1., szerda

Életjel

A fa végül is nagy nehezen,de feldolgozásra került, némi pénzbeli juttatás fejében. :) gyors iramban a helyére is került, mivel a garázst és a fürdőt vállvetve szerettük volna megcsináltatni és kellett hely. De a fürdő elvitte a pálmát, így most a garázs várat még magára, bár remélem, h idén az is még meglesz. 

Már a második hete a Mama-hotel lakói vagyunk, mivel fűtésünk nincs és még fürdőnk se. Készül, teljes átváltozás, fura lesz, de megszokjuk. 

Közben, István gyümölcsborokat próbál készíteni. Nekem személy szerint a ribizli ízlik, barátnőnknek a málna, de Mama szerint mindegyik finom. Az eper volt a tanulópénz! Jelenleg, almabor próbálgat erjedni. 

Szedjük fel a krumplit - csak időközben az ásó azt mondta, h neki most nincs kedve dolgozni (meg tudom érteni) és eltörött, de nem a nyél, hanem maga az ásó - majd következő a srépa, zöldség, hagyma. Remélem, h a jó időbe még mind ez belefér majd ill. jó lenne pár virágot is elültetni, talán idén nagyobb sikerrel járok, mint tavaly. 

2014. július 12., szombat

aktív kikapcsolódás

Aki nyáron sem szeretne ellustulni és aktívan szeretne egy-egy napot eltölteni, azt szeretettel várjuk egy kis testedzésre  a Pusztasomorjai Építő Táborban (PÉT)

Kiadós (tojás, házi kalbász, hagyma esetleg szalonna) reggeli után 



jöhet egy kis mozgás, közel 10 erdei m3 fa széthasogatása:
ilyen volt egyben: 


kedves favágónak hála, nagyobb szeletekre vágta, a könnyebb munka reményében:



aki kicsit elfáradt, az felfrissülhet, de a felügyelő bizottság ( Orsi) nyomon követi, h mennyi ideig ejtőzik:


közben pedig rotyog a bográcsban a finomság:

fotó: Móricz Tünde


PÉT szervezők 

2014. június 22., vasárnap

Egy kis visszatekintő az elmúlt egy hónapra

A mai nap kész volt, 3/4 6kor már fenn voltunk, 3 óra napközbeni alvással, kb. 11kor aludt el. Spenót ázik a vízben, ez már megvárja a holnapot ill. az ebédre sem tudtam előkészülni, anyu nálunk ebédel, aztán közösen megyünk a gyereknapra. István rosszulléttel ért haza, úgyh egy kis begyújtás is rám hárult... készen vagyok... és ezek után nem tudom, h milyen éjszakára számítsak...

május 20: Orsi kimondta tisztán: "szia" 

május 21. 85cm és 11,4kg 

május 23. Orsi leesett a lépcsőről, "szerencsére" csak a foga törött le neki elől és nem lett nagyobb gond. Megjártuk a doktornénit, úgyh azt hiszem, Orsinak már van fogorvosa. :) 

május 24: Orsi mai alkotása, laza csukló mozdulattal eltörte a szemüvegemet. Még szerencse, h van másik, de azt nagyon szerettem, úgyh most pillanatragasztó vadászat van ill. hétfőn-kedden bemegyek nézni hasonlót.

május 26. Panel kiadásának folyamat, elég nyögvenyelősen megy. Már a második turnust indítjuk, remélem, itt már lesz olyan, aki hajlandóságot mutat a szerződés aláírására és akár még ki is veszi és normális. 

június 3: Orsi fél órát aludt hála a vízügy dolgozóinak. Megbeszélt időpontban nem jelentek meg,de délben becsöngettek. Orsi felébredt,nem alszik vissza,amit ebédidőre terveztem,meghiúsult.

június 4. Ha túl éljük az elkövetkezendő 5 napot ill. az első 3at, akkor tutik vagyunk! anyut hajnalban viszem Győrbe a buszra(Csíksomlyó), apukának kiadtam Orsi hajnali ébredésének instrukcióit, hát eléggé kikerekedett a szeme... szóval, a holnapi nap kemény lesz. Ma a lakás felét siekrült kitakarítani, még a nagyja hátra van, és holnap már Orsi is ott fog körözni az üres lakásban. 

június 5. Leánkámnak köszönhetően, ma nem megyünk takarítani, n2 óta alszik. Pedig, apa bevitte a porszívót is. 2 óra napi csúszásban vagyunk, mivel István reggel visszaaltatta még f7kor az Orsit és f9kor keltünk. 

június 12 Ma várakozásokkal teli nap van. Délelőtt betekertünk anyuhoz, majd elültettem az uborkát, talán még megéled. Aztán kinn ragadtam a kertbe, majd azóta várakozok a mosógép szerelőre. Felhívtam őket, közölték, h addig nem mehet vissza, míg az összes címre el nem ment. Na frankó, még azért lett volna dolgom a mai nap folyamán, házon kívül is. Úgyh most berobogok anyuhoz ebédelni, s vissza. Így a mai bevásárlásnak lőttek, albérlőt átraktam vasárnapra...

Albérlő 3kor írt smst, h bocs, de a barátnője nem kapott pénzt és nem tudja kifizetni a ráeső részt. Nagyszerű, így nem írtuk alá a szerződést. Újra adtam fel hirdetést, újabb turnus indul. 

június 18. Ez a mai nap is agyrém volt. Orsi elaludt séta közben n7kor a mamánál. Kb. 3/4 8 fele irányított telefoncsörgésre ébresztettük. Mikor mentem érte már fenn volt, de még a kiságyban. Hazafele azt hittem, h visszaalszik a kocsiba, de nem jött össze, fürdés kb. f10 tájékán és csak f12kor aludt el. A kenyér a dagasztóban várt a sorára, úgy nagyjából elmosogattam éjfél tájt és nem maradhatott el a f1-es süni mentés sem. Most picit felébredtem, de sztem ájulok be az ágyba, mert ki tudja, h milyen lesz az éjszaka...Lehet megint kiviszem az ajtófélfát, mint vmelyik hajnalban.