2012. október 19., péntek

Várva várt fotók


gyerek szoba alakulása

konyha az új lámpással és a leendő csempével
nappali laminálttal és a rekaméval
Étkező a sarokpaddal és a lámpással
Első tűzünk

Temérdek fa
alakuló spejz

szept-októberi terméseink 



2012. október 17., szerda

Felgyorsultak az események

Az az igazság, h itt a melóhelyen szerettem írni, mivel kézre esett a klaviatúra, idő is volt hozzá és néha ihlet is. De most csak felmerészkedési lehetőségek vannak. Most, ezt teszem, míg nem jönnek a kamionok, amik jó lenne, ha már itt lennének. Már most is késő... :) 

Szóval, a fotókat kell néznem, h tudjam, hol is állunk. 

A horror áras asztalos után, el kezdtünk kutakodni vmi olcsóbb után v egyéb megoldások után. Sikerült is találni, István kollégáját. Kijött a srác, felmérte a terepet, megrendelte nekünk a munkalapot, ami majd most a héten jön meg, és remélhetőleg a hétvégén jövő hét elején az is felkerül. Így a konyha újabb fordulat vesz. 

Felkerült a laminált is, de persze a szegély léc nem lett elég. Így venni kellett, a cikkszám ugyanaz volt, viszont színben egy minimális eltérés látható. 

Mindig változik, h mi hova kerül éppen, ezen a szülők néha kiakadnak, h nem ezt mondtátok. De így alakul, ahogy a helyzet hozza. 

Barátnőm árulta a 8 személyes sarokpadjukat, illetve egy rekamét 2 fotellel. Ez olyan, mint amilyen anno a mamáéknál volt, még talán színre is. A kettőt nagyon jutányos áron nekünk adta, mondván, tudja, h jó helyre került. A sarokpad olyan, mintha oda rajzolták volna. A rekamé, egyelőre marad a nappaliban, de  nem is baj, így az lesz majd a barna könyvtárszoba. Újratervezés lesz. :) A padlásról majd lekerül a sötétbarna kis kerek asztal. Még Székely mama régi nagy barna komódja illene oda, de persze, az már nincs meg. 

Volt egy lazítós hétvégénk, mikor is Bpn jártunk barátoknál, még utoljára illetve barátnőmtől hoztunk el egy csomó babaholmit, pl. etetőszék, sportkocsi, biztonsági rács és pár doboz-zsák ruhát. A suzuki csomagtartója és a hátsó ülések tömve voltak és még nem is hoztunk el mindent. Itt is szeretnénk megköszönni neki a sok mindent. Cserébe, a kertből finomságokat vittünk, frisset és némi télire eltettet, és a régóta ígérgetett fűszernövényes cserepet. :) 

Hétvége után felkerült a konyhába, az előszobába és az étkezőbe a lámpa. Azóta követte őt a fürdő és a nappali is. De persze, semmi sem ment pikk-pakk módra. Mennyezeten keresni kell a stabil pontokat. :S 

Megtörtént a próbafűtés is, jó meleget ad a vegyestűzelésű kazán, és nem kell rá rakni sokat, még. Egyelőre a falak felfűtése és a begyújtás gyakorlás megy. Nekem is lassan fel kell elevenítenem, h hogyan is állunk, mert már jó rég kellett otthon begyújtani. :)

Megvettük a linoleumot az előszobába ill. a padlószőnyeget a gyerekszobába. Vasárnap délután-este a fiúk le is rakták, a ragasztás még hátra van, de már nagyon jól mutat. A gyerekszobába a két festés közé felkerült a micimackós bordür is, egyben összeszerelték az ágyat. Ekkor derült ki, h a szivacs, ami volt, kicsi bele. Így azt kell még venni. 

Időközben, egyik rokon szólt, h van jó minőségű fa, kedvező áron, csak el kell hozni, vhonnét a Hanyból. Apunak köszönhetően ez meg is történt. Most úgy állnak az udvarban, mint a színes ceruzák a hengeres dobozban. 

Kertből felszedtük - vagyis anyu, én csak dirigáltam - a zöldséget, a sárgarépát, a zellert. Kiásta a fűszernövényeket, mivel a szántásnál kissé útba lennének. Paradicsom, paprika, padlizsán még várat magára, míg fagy nem lesz, azok ott fognak díszelegni. Sütőtökjeink is a fagyra várnak. Nem lett sok, 6-7 db, de kezdetnek nem rossz. Még most októberben is tudunk finom kora nyári ízzel rendelkező epret, szamócát enni. Nagyon finom!!! 

Kikerült István szekrénye is, már áll a gyerekszobában. 
Újra nekilendültem a pakolásnak, most már látványosabb a dolog, apránként kerülnek át a dobozok. 

Babafronton, elértem a 34. hétbe. Doktor bácsi több pihenést javasolt, de persze még nem az ágynyugalom szintjén vagyunk. 2 héttel ezelőtti ultrahangon kiderült, h Orsikánk 2150gr-ot nyom, van, aki azt mondja, h nagy baba, van, aki azt, h megfelelő méretű. Doki szerint, alkatomhoz illő a nagysága és kb. 3,5kg-s babát remél. Én örülnék, ha kb. 3.30-ban megállna. De persze, ez nem kívánság műsor. Illetve azt is mondta, h megvannak a természetes szüléshez az adottságaim. 
Tegnap kaptam egy negatív véleményt a győri kórházzal kapcsolatban. De ez kevés a többihez képest. 
Tegnap jártam vérvételen is, talán az utolsón, kiderült,  vashiányom van. Úgyh István mára megrendelte a mákos gubát, mivel utána jártam, h abban is elég sok vas van, nem csak a májban, amit nagyon nem szeretek. 

Sikerült találnom a neten légzésfigyelős bébiőrt kedvező árfekvésben, megrendeltem, remélem ma-holnap megjön. 
Még pelenkázó szekrényt, és szivacsot kell venni ill. pár apróságot nekem. 
Egyik kolléga említette, h ők egy speckós mosószert használnak, de persze, azt itthon nem lehet kapni, így hozattam vele, sikerült akciósat kikapni. :) 

Még ebben a hónapban 3x szándékozom jönni, aztán egyelőre letelik a munkásságom. 

Baltus koma, talán kezd komolyodni, de még mindig nagyon aktív, pedig nem adunk neki koffeint, se semmi egyéb turbózási anyagot. Alapból ilyen.

Fotók később lesznek, de ígérem, h a napokban pótlok mindent! :)