2012. december 29., szombat

Születéstörténet

Fórumon mindenki leírta, h hogyan jött világra gyermekük. Aludnom kellene, mert mindenki azt mondja, h akkor aludjak, mikor Orsi, igen ám, de azért van mit tenni mindig. 

Szóval, a dokival egyezkedtünk, h  mikor is lenne jó, h megszülessen a babánk, mivel még költözés közben voltunk. Ő már a 37. héten fogadta volna, de én azért még toltam a megérkezés pillanatát. Azt viszont nem gondoltam, h ennyire eltolódik. :) 

Eleinte minden másnap mentem nst-re, aztán mikor eljött a 40. hét, akkor mindennap kellett mennem, vasárnap is. A gond az volt, h nem tudtak magzatvizet nézni, mert a méhszáj zárt volt. Orsi minden ajtót bezárt, jó szorosra. :)  Azt mondták, h a babák kb. 5%-a születik meg a kiírt időpontban. Nem kellett befeküdni, 10 nap haladékot kaptunk. Nem bántam, mert szerettem volna, ha csak a minimális napokat töltjük a kórházban és minden a nagy könyv szerint zajlik le. 

Hát, nem így lett. 40+6 napon délelőtt újra irány Győr, nst, továbbra is méhszáj zárt, így másnapra kiírtak egy ultrahangot is. Itt gondoltam, h most már rákérdezek a hozzávetőleges súlyára, mert a 32. héten mondták utoljára. 
Hazamentünk, még délután két programot is beterveztünk, Istvánnak fodrászkodás és téli gumi csere. Itthon még pakolásztam - nem hogy pihentem volna - kicsit el is fáradtam, de ki gondolta, h ez már vminek a jele. Kitettük a kórházi táskát, betettük a gumikat és irány ügyintézni. Mikor fizetésre került a sor, még gondoltam is magamban, h tavaly olcsóbb volt, számolom a pénzt, csávó a kis kuckójában nyomtatja a blokkot, és egyszer csak Orsi kis körmével - ez már a dokik ötletelése volt, lehet csak viccesen - megbökött vmit és placcs, összegörnyedtem, mint öreg néne és hirtelen melegség öntött el, majd közöltem a sráccal "asszem elfolyt a magzatvíz". Persze, István ekkor már kitolatott a kocsival és várta, h érkezzem és menjünk a fodrászhoz. Kérdi a csávó "ki tudsz menni?!" Mire én: "igen, nem, nem tudom" A víz persze ömlött szakadatlanul. Kiment Istvánhoz, állítólag fal fehér volt, majd telegetett neki, h menjen. Hirtelen azt hitte, h vminek neki ment, majd közölte vele, h "feleségednek elfolyt a magzatvíz". Vhogy eljutottam a kocsiig, majd irány haza, átöltöztem, gumik ki, táska be és irány Győr. Közben lemondtuk a fodrászt, felhívtam Kati anyut, h most ez vajon már az lehet, a kezdet?! És igen! Fogalmam sincs, h milyen tempóban és hogy jutottunk el Győrbe a kórházba. István anyukája látott minket száguldani, majd 20 perc múlva hívtam is őket, h lehet drukkolni, mert nálunk is megkezdődött. 

Mikor a kórház felé igyekeztünk, eszembe jutott, h ma épp magánrendelése van a dokinak és hogy fognak nekem örülni a várakozó nőcik, h elszólítják a dokit. Vhogy feljutottunk a szülészetre és közöltem a nőcivel, h asszem szülök v mi, mert folyik a magzatvíz. Most már tudom, h miért olyan fontos a papucs, mert az az első, amit lecseréltetnek az ember lányával. Szóval, felvettek, papírok kitöltése, mivel azt előtte nem tettük meg, mert nekem azt mondták, h nem kell, úgyis menetközben meg lesz. Nem lett. Szóval, miközben ott folytam, adminisztráltunk, átöltözés halvány zöld kórházi ruciba és vizsgálat. Közlik, h a víz folyik, de a méhszáj továbbra is zárt, úgyh várakozunk. Előkerültek a hatalmas betétek, amiket én csak a szülés utánra tartogattam és úgy is számoltam a darabbal. Hát, nekem kb. elfogyott még akkor, mikor szinte semmi sem történt. Szóval, várakozás, dokit így nem hívták át, mert felesleges. Éjszakás is megvizsgált, és várakoztunk tovább. Na az a legrosszabb. 

Éjjel, alig aludtam, mivel 20 perces fájásaim voltak, hajnalban 5 percesek, persze közben a legkisebb helységet látogattam rendszeresen. Mire vizitre került a sor, illetve a doki megjelent, elmúlt minden. Megvizsgált, a helyzet változatlan, a víz folyik, a méhszáj zárt. Ekkor már megkezdtem a 41. hetet. 

Reggeli után gondoltam, elmegyek zuhanyozni, erre nem került sor, mivel felraktak nstre. Volt ott még egy csaj, nekem a fájás erősségeim 20 körüliek voltak és majdnem leestem az ágyról, a csajnak 50 körüli és totál nyugalomban ücsörgött ott. Gondoltam, h itt vmi nem kerek. Megjött István is, kimentem hozzá, majd jött a nőci, h pakoljam össze a holmimat, mert lehet már nem jövök ide vissza, megyünk a szülőszobára. 
Összepakolásztam, követtem a nőcit, elég zegzúgos helyeken mászkáltunk. Megmérte a vérnyomásom, az eddigi 120 helyett 140 volt, soha életemben nem volt ennyi. Azt mondja, h biztosan a hír hallatára ment fel, biztosan. 

Szóval, megkezdődött, de még csak lájtos verzióban kezdték el adagolni infúzión át az oxitocint, mivel nagyon sok császáros volt és nem tudták, h mire végeznek velük. 

Mikor már elfogytak, akkor mi ketten maradtunk a másik csajjal. Nekem adtak kakaót az infúzióra, továbbra is zárt ajtókat találtak. Vki azt mondta, h felesleges orvost fogadni, mert nem fognak velem foglalkozni. Hát, ezt meg kell cáfolnom, mivel aki épp arra járt, mind rám nézett. Mondjuk nem volt nehéz, mert szinte a kalitka előtt voltam ideiglenesen elszállásolva. Rendesen voltak fájdalmak, de olyan lehetetlen pozícióban kellett feküdni, h nem tudtam normálisan szorítani. Ki kellett mennem a legkisebb helységbe, de hát elég necces volt, és kissé fura. Fura, mivel, a wchez közelítve, az összes várakozó, aggódó emberke látja az éppen küzdő kismamát. No mindegy, addigra, már nagyon nem érdekelt a dolog, a lényeg, h eljussak, meg vissza. Intettem Istvánnak, aztán igyekeztem vissza. Újra vissza az ágyra, majd megkérdeztem, h bejöhet-e a párom. Közölte a szülésznő, h meg van-e beszélve, de nem volt, de ez itt nem gond, mert felhívtam, épp a fájás közepén sikerült beleszólni a telefonba, így nem volt kétség, h megveszi az automatából a rucit, a szülésznő kiment és beöltöztették és már ott is termett. Örültem neki, h ott volt. 

Doki újra megvizsgált, majd átmentünk a szülő ágyra. Előbbi, amolyan előkészítő volt. :) Itt újra ágyra tettek, de nem igazán volt jó, majd irány a labda. Bár, legjobb a törzsdöntés pozició lett volna, de az nem okés, mert akkor a baba szívhangját nem tudják mérni. Végül labdára kerültem, így utólag sokkal jobb volt, mint az ágy. Itt aztán szorítottam az István kezét - néha azt hittem, h már-már eltöröm  - ill. az ágy egy kiálló részét és persze az infuzió is ott lifegett. Nem tudom, h milyen arcot vághattam, de a szülésznő megkérdezte, h miért nézek rá ily mérgesen, tán haragszom rá. Majd közöltem, h nem rá, hanem magamra, mert nem bírom a fájásokat. Néha hallottam a szomszéd ágyon lévő csajt, aki persze, úgy vette a levegőt, ahogy a nagy könyvben megírták, rám meg rám kellett szólni, h lassabban vegyem . 
Mert persze, pont minden fordítva jött, mint kellett volna. Néha, már mondtam nekik, h legyen császár, mert nem bírom, közölték, mind a doki, mind a szülésznő, h ki fogom bírni. És örülök,h nem engedték, h másképp legyen.
Néha már kérleltem a szülésznőt, h ne menjen sehova, maradjon itt végig. 
Néha vissza kellett mászni az ágyra, hogy megnézzék, Orsi kinyitotta-e már az kapukat. Mikor másztam le az ágyról, akkor láttam, h véres a lepedő, ekkor egy kicsit tudatomhoz jutottam, mivel, István nem bírja a vért és az jutott eszembe,  h jajj, nehogy rosszul legyen. :) Aztán visszatértem a fájdalmakhoz. 

Majd mikor már úgy látták, irány az ágy, mert közel a cél, akkor elláttak instrukciókkal, h mit hogyan kell majd csinálni. Nagy levegőt kellett venni, majd szem-száj becsuk és hasizomból nyomni. Majd újra levegő. Ekkor Csíksomlyó jutott eszembe, h ott is tüdőre volt szükség, h végig tudjam vinni az utat. Itt már nagyon nem emlékszem, h mi hogyan volt, néha nem is hallottam, h mit mond a doki. Aztán csak annyit, h már nincs sok hátra, "látom a haját". Na itt gondoltam, h rendben, de az édes kevés, főleg nekem. 
Fogalmam sincs, h hogyan sikerült kinyomni Orsit és hányadszorra, de nem volt egyszerű. Egyik rokon szerint ezt a fájdalmat nem lehet semmihez sem hasonlítani, se fogfájáshoz, se fejfájáshoz, ez amolyan transzcendentális állapot. :) De ahogy kibújt, felsírt. Istvánnak felajánlották, h elvághatja a köldökzsinórt, de csak annyi jött ki neki "most nem". :) Majd rám rakták, aztán szopizott, majd egy kis idő után elvitték, ekkor az ifjú apuka tartott vele, ahol lefürdették, lemérték, tisztába tették. Eddig engem összevarrtak, de hogy én ott mi mindent összevissza beszéltem már, azt nem tudom. :)  Örülök neki, h ez az orvos és szülésznő voltak jelen Orsi születésénél. 

kb. 2 órát lehettünk még hármasban a szülőágyon. Majd pisilni kellett volna, odatették az ágytálat, hát elég necces volt, szinte mozdulni sem bírtam, majd más módon próbálkoztunk, de nem jött össze. Így muszáj volt megkatéterezni engem. Nem volt kellemes, de már úgy voltam vele, ha a szülést kibírtam, akkor ezt is muszáj. Eztán, apuka elvitte a cuccokat, minket egy ágyon toltak be a elkövetkezendő helyünkre. 
Antibiotikumot kaptunk mindketten, mivel hogy előbb elfolyt a magzatvíz, így fertőzésnek voltunk kitéve és talán vmit be is nyeltünk. 
Fura volt, h szülés után a kórteremben már mindent egyedül kellett elvégezni, szoptatás, pelenkázás. Még szerencse, h vannak "képzett" szobatársak, akik nagyon segítőkészek. Itt is köszönet nekik. És akadtak segítőkész szülésznők is, bár néha eléggé ellentmondásos információk voltak. 
Úgy készültünk, h szombaton mehetünk már haza, de mivel Orsi értékei még nem voltak jók, így maradnunk kellett hétfőig. De akkor már tűkön ültem, h jöjjenek az eredménnyel és hadd mehessünk már haza. Végül jött a gyerekorvos, megvizsgálta, az eredménye jó így mehettünk haza. Utólag nem bánom, h maradtunk, mert hétvégén kaptam támpontokat a szoptatáshoz is, amivel azért már elindulhattam vmerre.

2012. december 21., péntek

Karácsonyi üdvözlet

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket és boldog, egészségben, örömben gazdag boldog új évet kívánunk!

Orsi, István, Kinga


2012. december 12., szerda

Orsi megérkezett

1 hete és 1 napja. Nagyon nem akart kibújni még akkor sem, de hála a doktor bácsi és a szülésznő maximális munkájának, kibújtatták lakosztályából. :) 
Sikerült végre fotókat is feltennem, ezeket a facebookon, az iwiwen és ITT lehet megtekinteni.
Egyelőre még szokjuk az otthon melegét, mivel 1 hétig a kórház vendégszeretetét élveztük.