Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers

2016. június 12., vasárnap

Vukto szörpölde és tsai

Mint ahogy írtam is, most a szörp a menő számomra. Lekvár nem fogyott mostanság, úgyh most azt kicsit parkolópályára tettem.

Szilveszterkor sikerült kökényt szedni s egy részéből lett a hírhedt kökénylikőr - már csak ki kellene préselni - a másik feléből pedig próbamennyiségű szörp. Már csak 2 üvegcsével van, egyet kap a facebook oldalam egy olvasója, a másikat pedig forró nyári napokra tartogatom, a jó kis fanyar ízvilágot.

Ma, kénytelen voltam összeírni, felcímkézni, ami olyan, mert már magam sem tudom, h milyen itókáim vannak.

Barátunknak kb. 3 éve ajánlották, h igyon-egyen parlagfűvet, mondván kutyaharapást szőrével. Tavaly lecsúsztunk róla, idén elkészült ebből is a szörp. Egyelőre az allergiások nem merik kipróbálni. De azért akad egy bátor legény

Elsőnek talán a fűszeres bazsa szörp készült, ez bazsalikom szörp, fűszerekkel dúsítva, nem olyan laza, lágy, mint a nyári lesz.

Készítettem még, mentás csalánt, bodzás csalánt, tavalyi próbamennyiséget jócskán felülmúltam a fenyőrüggyel. Volt, h lepattantam, mert nem lehetett leszedni a rügyeket, de akadt olyan is, aki nem csinált ebből problémát. Bodza szörpöt, de azt hiszem, h nem eleget, rózsaszirmost, és vaníliást. Az akác idén elfagyott a közelben, úgyh az kimaradt. Készült menta, készülőben a gyömbéres menta. Bodzás fenyőrügy kombó is akad. És idén végre sikerült hárs szörpöt is összehoznom.. Nem olyan intenzív ízvilág, de ha jól keverjük be, akkor igenis érződik. Csak ki kell várni.
Közkívánatra lett rózsaszirom szörp is, illata-színe-íze is nagyon jó. Főkóstolomnak nagyon bejön.

A leendő márkanév pedig nem más, mint mi magunk. VU - Vadak Ura - Istvánt így nevezték el a barátok annak idején , KT - Kinga Tours, szerény személyem, és az "O" -Orsi .








Jó rég jártam erre!

Úgy jó, ha zajlik az élet!

November végén el kellett kezdeni tanakodni, h akkor vissza tudok menni dolgozni v sem. Nem sikerült, akárhogy sakkoztuk a helyzetet, sehogy sem tudtam volna kivitelezni a 24h munkát, persze a 48h szabad jó lett volna, ha épp pont úgy jött volna ki. Szóval, február elejéig töltöttem a szabit stb, aztán munkanélküli lettem. 
Majd találtam egy melót, helyben, óvodabarát, nem a legjobb fizetéssel, de mégiscsak helyben. Viszont egy idő után, áruismeret címszó alatt, ki kellett menni a húspultba, majd a kasszába is. Itt már szóltam, nem tetszett, így eljöttem. 
Azóta, sem unatkozom, hobbi szinten szörpöket készítek, barátoknak, ismerősöknek, közkívánatra. Szeretem csinálni. 
Mellette itt a nagy kert, István méhészkedik. 
Ha szembe jön egy-egy nekem tetsző-fekvő meló, beadom, de nem igazán jeleznek vissza, vagy épp vmiért nem jön össze. 

szóval, most ez a helyzet. 

felújítás Orsi szülinapjára meglett, cél fotóval. Külső szigetelés átcsúszik az őszi időszakra, családi dolgok miatt. Bútoroknak csak egy része jött meg időben, a többi karácsony előtti napokban...

szilveszter nagyon családiasra sikerült, barátaink jöttek el Bpről, kimentünk kökényt szedni, én kicsit lázban égtem, de mindezek ellenére jól sikerült. 

Orsikám ovis lett. Viszont ott sem fértünk be a kb 5 percre lévő oviba, hanem a város túl felére kellett elcsatangolni. Igazándiból nem az óvodával volt bajom - mert az nagyon-nagyon jó volt - hanem a távolsággal. Idén ősszel, igaz kicsit fájószívvel, de ide fogunk már járni. 

2015. november 1., vasárnap

idei év

Ha tehetném, ezt az évet teljesen másképp csinálnám, ahogy most volt. 
Még anyunál vagyunk, de már lassan visszaköltözünk. 
Május végén ugye kiderült, h vizesednek a falak, megkerestem a közelben vkit, az csak ígérgetett, majd aug-ban felhívtuk az ország túl felén lévő szakit, csüt beszéltünk vele, hétfőn délelőtt itt voltak, délben már végeztek is. 
Akkor levertük a vakolatot, de egy idő után már nem igazán bírtuk ketten, így hívtunk két embert - ez sem volt egyszerű. 
Majd felszívódott a kőművesünk, akiket megkérdeztem, aug végén, vagy a következő évet mondták v szept vége-okt elejét, ott azt hittem, összerogyok. Megint felhívtuk az orzság túl felén lévőket, h tudnának-e ill. mikor, szept közepén ott voltak, 3 nap alatt végeztek. 
Kellett keresni egy újabb kőművest,aki a csekély alapterületű előszobánkat leburkolja, a talonban lévők sem értek rá, itt jött a képbe a barátnőm, akinél szintén volt egy szaki, s ő jött át hozzánk is. Így az ő segítségével ill. a laminált lerakóval, pont arra végeztünk, mire a festő is tudott jönni. Nem volt egyszerű dolga, mivel ahol levertük a vakolatot, ott csak meszelni lehetett, fölőtte pedig diszperzit. 
Kész a festés, most pakolunk vissza, ill. az étkező-nappaliból ki, h aztán ott is legyen egy eü festés. 
Várjuk még az asztalost, de még ő sem jelentkezett... nov végén jönnek a bútorok, szóval Orsi szülinapjára - dec 4 - csak elkészülünk. 
most még a kavicsot próbáljuk elvitetni, amit kitermeltünk a szobákból s utána kert szántás és talán végzünk is. 
Sikerült körte pálinkát is főzetnünk. István kapott egy régi öreg körtefa feléről körtét ill. ahova járunk tanulni, ott is adtak. kb. 200l cefréből lett 16,8l pálinka, Megdícsért a főző is, h milyen szépen lett elkészítve a cefre. Közös munka volt, családi. 
Kistesó még várat magára, ill. lassan majd letelik a 3 év s mennem kell dolgozni is... de nem tudom, h hogyan tudok visszamenni 24h-ba... Szóval, még nagyon nem tudunk lazítani... 

2015. július 13., hétfő

azt már tudom,

hogy mi nem szeretnék lenni, kőműves mellett zuláger - segédmunkás. Itthon verjük le a vakolatot a ház belsejében, hát nem egy leányálom. Utólagos szigetelés lesz, muszáj, mert vizesednek a falak, és ez akkor derült ki, h ajánlott lenne, mikor már az első szobák is le lettek betonozva. Mire találtam szakit, az sem volt 2 perc. Július végére mentesíteni kellene a házat. Azt hittem, h könnyebb lesz, de nem. :S

2015. május 18., hétfő

Nehogy legyen

egy szusszanásnyi időnk, így most várjuk a kőművest, h el kezdhesse a nagy volumenű munkálatokat. Kipakoltuk az első két szobát ill. előszobát. Felszedjük a hajópadlót, sajnos nem a legjobb állapotú, alatta lévő föld-homok - remélve, h csak ennyi lesz - kombót és újra lesz szigetelve, ha evvel végeztünk, akkor jöhet egy kis ajtó csere bévül, majd külső ablak-ajtó csere és egy kis festés. Úgy döntöttünk,h a külső szigetelést eltoljuk nyaralás utánra. Se a szakinak, se nekünk nem fog beleférni. 
Emellett még van egy szóbeli vizsgánk is, közben anyu elmegy kirándulni, Orsira majd keresztanyám vigyáz. Remélem, hamar lezavarjuk a vizsgát s korán hazajöhetünk. 
És persze a kert már szalad, nől benne minden, a növénytől elkezdve a gazon át. És persze a méhékhez is kellene menni és azok egyéb dolgait is kellene csinálni. Szerencsére, kifogtunk egy nagyon jó mentort, és mellette azért nyugodtabban lehetünk, ha esetleg nem is érünk ki. 

Orsit beírattam az oviba, úgyh januárban megkezdi pályafutását. Biztos furcsa lesz. 

Kis tesó projekt még sehol sincs, mondjuk ennyi minden mellett csodálkoznék, ha összejönne. 

Most kijöttem, h egy talpalatnyi helyen próbáljak tanulni, de szívem szerint mennék hátra a kertbe. Ma már elkapott egy kisebb pánik, de azért bízok a tanárok jó indulatában! 
 

2015. április 20., hétfő

Létezünk,

de nincs időnk unatkozni! 
Február elejétől, mindketten iskolába járunk, méhészeti tanfolyamra, de az a baj, h menetközben derült ki, h nagyon beszigorítottak. Kb. olyan lesz, mint anno (20éve), központi írásbeli, majd május végén szóbeli+gyakorlat. Megnéztem ki lesz a vizsgaelnők, hát nem nyugodtam meg nagyon. 
Közben várjuk a 10 erdei m3 fát, amit azért jó lenne idő előtt feldolgozni, míg a kőműves nem kezdi meg a munkálatait, mivel az első szobákat megszabadítjuk a hajó padlótól és szakaszosan fel lesz töltve, szigetelve stb. De ahhoz ki kell pakolni a szobákból...és persze közben vizsgára tanulni. 
De az utolsó hétvégén az összes potenciális bébiszitter elmegy kirándulni, így oda sem biztos, h odaérek... 
Majd ezek után még ablakcsere, festés... és persze mindezek fejébe, a nagy kertünk és a méhék is. Még szerencse, h azok jó kezekben vannak!!! Találtunk egy nagyon jó mentort!!! 
Orsi szépen fejlődik, egész nap lotyog, estére azért már lezsibbad az agyam! Viszont a logikája az eszméletlen!!! 
Mondom neki, h jó lenne, ha már aludna (este 10), azt kérdi, h miért, én: tanulni kell még Ő: miért? Én: le tudjunk vizsgázni, h tudjunk venni méhéket. Ő: de hát ott van a hanságba 4 kaptár. Puff. Akkor legközelebb másképp kell fogalmazni. :)

2015. február 15., vasárnap

Orsi sziporka

Orsi meg kezdte sziporkáit szórni. 
Kissé göröngyös az út, kátyús is, mire Orsi: anya, rossz úton mész! A: ??? O: Ballag a fejem! 

Most hétvégente mamával van, mivel tanfolyamra járunk, mind ketten p-sz-v. 
Sokat vannak együtt, mire O: Mama, neked is van cicid, hol a melltartód?! Anyának is van cicije, apának is, van melltartójuk, nekem is van cicim, de nincs melltartóm. 

Apjával építenek: 
Apa, építsél házat, magasat, akarok lépcsőt, ajtót, DE szép ajtó legyen! Apa, ne bohóckodj, ne csinálj úgy, h nem érted! 

2014. december 11., csütörtök

Karácsonyra kis kutyát

Ide is berakom, hátha itt talál rá valaki. 6 kis kutyánk szerető, gondoskodó gazdáját keresi. Keverékek, anya foxi (vérvonalban akad egy kis tacskó is) apa: puli. Nagyon elevenek, már most jól jeleznek!