Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers

2013. március 14., csütörtök

Március idusán

szakad a hó, fú a szél. De olyannyira, h ha István nem érne haza, akkor úgy kellene minket kibontani. Bentről a következő helyzet van, a hátsó ajtót kezdi be fúni a szél hóval, az ablak jégvirágos, ilyet is már rég láttam, a kinn hagyott - mert már leszedtem róla a lényeget, a többi már nem kell - koriander megfagyott és kopogtatja az ablakot, be akarok menni címmel. Bezzeg Baltazár, próbáltam behúzni az előszobába, h legalább egy kicsit melegedjen, de tudja a rendet, küszöbön nem jött át. 
Hét elején, kicseréltük a mumusomat, azaz a wc-t. De visszatér a szelleme, mert még mindig nem működik jól, csöpög. Nagyon remélem, h mindez nem vonz maga után egy nagyobb lélegzetvételű munkálatot. Bár, ez a ház a rejtélyek háza. Semmi sem úgy működik, mint ahogy normál helyzetben lenne. 

Kertben a hagymák már földbe kerültek ill. a sárgarépa és a zöldség. A gyümölcsfáknak drukkolunk, h épségben túl éljék a Holle anyó utolsó rongyrázását. 

Orsival túl vagyunk a második szurin is. Próbáltam nem izgulni, reikiztem, pozitívan álltam a dolgokhoz és még néhány vudut bevetettem. Meg is lett az eredménye, megdicsérték, h még egy pisszenést sem hallottak tőle, sőt milyen aktív baba. Mikor hazaértünk, azért egy pici negatív érzet volt, de ez van.
Megjött a hordozókendő, István volt a vállalkozó szellem, vele készült fotó is. Kendő színvilága Orsinak szól, mert elég sokan azzal illették, h túl nőies, de talán nem csak a színeknek szólt, hanem maga a kendő általi hordozásnak. Pedig sztem, nagyon sok férfi viszi így a gyermekét. Segítséggel felpróbáltam én is, majd Orsit is beleraktuk. Nekem nagyon bejön, sokkal könnyebbnek lehet érezni a gyereket. Orsinak még szokni kell, rossz időszakban próbáltuk, ahogy ma is.

Nincsenek megjegyzések: